Újévi üzenet 2019

Szeretett testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

Napjainkban váratlanul kései időket élünk. A történelem folyamán nagyon kevés várakozó hitte azt, hogy a 2018-as évben nem lesz befejeződve a bűn szomorú története a világegyetemben.

Jó és rossz történésekkel, eltelt még egy év, és bizonyos fokú sajnálkozással mondhatjuk, hogy „mi még mindig nem váltattunk meg”. A megtörtént dolgokat láttuk, éreztük, hallottuk! Közülünk egyesek próbákon mentek keresztül. Az elmúlt év emlékei lehet nem a legszebbek. De mit hoz az előttünk álló év? Senki nem tudja, de mintha hallanánk az égi hangot, amely ezt mondja: …én teremtettem és én hordozom, én viselem és megszabadítom. És. 46:4 u.r. De van egy jó hírem. Jézus jön! Nem mi mondjuk, hanem pontosan az a Valaki, Aki kész megjelenni a felhőkön. Azt szeretnénk, hogyha a következő évben sokkal erőteljesebben lenne hirdetve ez az igazság. Ez a legjobb hír azok számára, akik elfásultak a várakozásban. Az egyháznak szüksége van ama nagy igazság megerősítésére, amely létének alapját képezi: Jézus jön!

Visszatekintve a 2018-as évre, számos okunk van a hálára és a köszönetre. A nyájhoz férfiak, nők, ifjak és idősek csatlakoztak, akik vágyakoznak a Mennyei Otthon után. Bennetek még él az első szeretet lángja. Úgy vagytok közöttünk, mint a Szelíd Bárány áldozatának utolsó gyümölcsei. Lehet, hogy azon nagy igazság fényében hoztátok meg döntéseteket, hogy Jézus jön!

Tegyetek meg minden tőletek telhetőt annak érdekében, hogy a Szentlélek ereje által gyújtsátok fel újra az egész népben annak az igazságnak a lángját, hogy Jézus jön!

Másodsorban megemlékezünk azokról, akik eltávoztak közülünk. Nem voltak kevesen. Tehetetlenül vettünk részt temetési istentiszteleteken, és próbáltuk megosztani egymással az elválás fájdalmát. Ezekben a pillanatokban olyan jól jön ez az igazság, hogy Jézus jön! A pihenőre tértek veszteséget jelentettek az egyháznak, de Istennek egy nyereséget. Ő azokhoz számlálja őket, akiket életre hív majd a feltámadás reggelén. Vígasztalódjatok ezen gondolatokkal, és tegyetek meg minden tőletek telhetőt annak érdekében, hogy a Szentlélek ereje által készen legyünk a szeretteinkkel és a Jézus Krisztussal való találkozásra.

Harmadsorban azokra gondolunk, akik elhagyták az újonnan születettek gyülekezetét. Nem tudjuk, hogy megtettünk-e mindent érettük. Lehet, nem érezték szeretve magukat. Lehet, hogy nem éreztek elfogadást részünkről, vagy lehet, hogy nem tudták egyedül megharcolni küzdelmeiket. Jézus jön, és ezen lelkeket is megbékélve kell találja Üdvözítőjükkel.

A Szentlélek ereje által tegyetek meg minden tőletek telhetőt megmentésük érdekében. Ők Krisztus testének tagjai voltak, és ismét azokká válhatnak.

Kedves testvérek az Úrban, a Szentlélek ereje által tegyetek meg minden tőletek telhetőt azért, hogy a Kegyelem Országa minél több embert befogadhasson. Időben tegyetek bizonyságot, és ne halogassátok! Imádkozzatok az egyházban lévőkért és a kívül valókért. Sírjatok a sírókkal és örvendjetek az örvendezőkkel. Egymás terhét hordozzátok, így töltve be a szeretet törvényét. Olyan közel vagyunk otthonunkhoz, mint még soha, és meg kell tanulnunk úgy élni, akár az Atya házában.

Hálásak vagyunk Istennek a ti támogatásotokért is. Isten töltse be továbbra is házatok és lelketek tárházát. Adományozó készségetek tette lehetővé az advent mű előrehaladását. Az egyházban való szolgálatotok és hűségetek tette lehetővé a 2018-as év sikeres bezárását.

Kedves testvérek, arra bátorítunk, hogy bizakodva tekintsetek a jövőbe. Aki mindeddig gondunkat viselte, ígérete szerint továbbra is meg fogja ezt tenni. Úgy bízzatok Benne, mint egy olyan Istenben, aki meghallgatja imáitokat és válaszol azokra. Hallgassatok az Öregkorúra: Ímé hamar eljövök, és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek az ő cselekedetei szerint.

Azt kívánjuk, hogy a 2019-es év mindnyájunknak a kegyelemben való növekedés és a Krisztushoz való hasonulás ideje legyen.

Szeretettel, hálával és elismeréssel, az Észak-Erdélyi Egyházterület bizottsága egy Áldott Új Évet kíván számotokra!

Pașca Iosif, elnök

Szász Károly Zsolt, titkár

Feier Ioan Alin, kincstáros

László Varga Zoltán Barna, Szombatiskola/Személyes Munka Ügyosztály igazgató

Parascineț Doru, Ifjúsági Ügyosztály igazgató

 

Isus revine!!! – congresul adventistilor de etnie maghiara

Departamentul Grupuri Etnice din cadrul Uniunii de Conferințe a Bisericii Adventiste de Ziua a Șaptea organizează pe data de 29 septembrie 2018, în Cluj Napoca, cel de-al doilea Congres al adventiștilor de etnie maghiară din România, sub motoul Isus Revine. Evenimentul va avea loc la următoarea adresa: str. Siretului nr.10, începând cu ora 9:30.

Invitatul special al acestui eveniment este secretarul Diviziunii Inter-Europene, pastorul Magyarosi Barna. Alături de el vor fi prezenţi administratorii Uniunii Române și Uniunii Maghiare.
Dorim ca acest congres să motiveze participanții pentru a trăi, a vesti și a se bucura de acest măreț moment al revenirii lui Hristos. Toți cei interesați sunt bine veniți.

Élet Formálás kompánion táborra, amely Dezsán (Dejani, BV) lesz megtartva 2018. Július 22-29 között

Szeretettel várunk az Élet Formálás kompánion táborra, amely Dezsán (Dejani, BV) lesz megtartva 2018. Július 22-29 között. A tábor ára Július 8-ig 220 lej, utána pedig 250 lej.
A táborba való jelentkezéshez szükséges az online iratkozás, valamint a tábori ár kifezetése a helyi kompánion vezetőknél vagy a következő címre való banki utalással:
RO57BRDE270SV15978062700
György Attila

Élet Formálás kompánion táborra – Regisztrálj itt